Egészségnap Benkőben 2009. március 27.
„ Az egészség
nem a betegség hiánya,
hanem a testi-lelki, szociális jól-lét állapota.”
A cél megvalósítása érdekében iskolánkban már hagyomány, hogy a tavasz eljöttét egy egész napos kavalkáddal köszöntjük. Még az időjárás is mellénk állt. Nagyon szép napsütéses időnk volt.
Délelőtt különböző programok várták a gyerekeket. Volt önvédelmi oktatás, kreszpálya, fogászati, kozmetikai előadás, elsősegélynyújtó és tűzoltó bemutató. Nagy sikere volt a tűzoltó kutya bemutatójának.
Köszönjük a meghívott vendégek segítségét, akik szakmájuk iránti elkötelezettségből is példát mutattak tanulóinknak.
Délután tanár-diák összecsapás volt. A lányok váltóversenyre hívták a tanárnőket, a fiúk foci meccsen mérték össze ügyességüket a tanár bácsikkal. Az előzőn a diákok az utóbbin a tanárok győztek. De leginkább mindenki győzött.
Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy mindenki jól érezze magát és valamilyen formában tegyen az egészségéért. Ezt megvalósítottuk.
A vetélkedőre való felkészülést segítette elő a négy előzetes feladat, amelyet minden osztálynak meg kellett csinálnia. Pl. egészséggel kapcsolatos szólások, közmondások gyűjtése, egy heti egészséges étlap elkészítése, illetve egy más nemzet étkezési szokásának bemutatása.
A nap végén mindenki kellemesen elfáradva tért haza.
|
EGÉSZSÉGNAPI
VETÉLKEDŐ VÉGEREDMÉNYE (2009) |
||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Osztály |
Előzetes feladatra kapott pont |
Gyümölcs- salátára kapott pont |
Kérdőív helyes megoldása |
Kérdőívre kapott pont |
Összes pont |
Helyezés |
|
5.a |
6 |
9 |
82 |
8 |
23 |
|
|
6.az |
8 |
9 |
77 |
4 |
21 |
|
|
6.t |
10 |
5 |
83 |
9 |
24 |
|
|
7.az |
6 |
10 |
79 |
6 |
22 |
|
|
7.t |
8 |
10 |
82 |
8 |
26 |
1 |
|
8.az |
10 |
10 |
47 |
3 |
23 |
|
|
8.t |
6 |
10 |
78 |
5 |
21 |
|
|
9.a |
10 |
6 |
90 |
10 |
26 |
1 |
|
10.a |
8 |
9 |
83 |
9 |
26 |
1 |
|
11.a |
6 |
9 |
81 |
7 |
22 |
|
| vissza |